[x]

A Római Birodalom egykori határainak, a dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására Magyarország – Szlovákiával, Ausztriával és Németországgal közösen – benyújtotta a nevezését az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO).

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a pénteki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a négy ország nevezését Magyarország koordinálja Visy Zsolt miniszteri biztos vezetésével. A január 31-én beadott pályázat 98 helyszínt foglal magába, a Dunának mintegy 1500 kilométeres szakaszán fekvő helyszíneket érint. Magyarországon 65 világörökségi helyszín várható. A közös nevezésről szavazással dönt az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2019 júniusában.

Visy Zsolt miniszteri biztos, aki a pécsi egyetem professzoraként évtizedeken át kutatta a római birodalom egykori határát hangsúlyozta: a római limeshez kapcsolódó világörökségi pályázat gondolata és előkészítése csaknem 17 éve kezdődött el. Elmondta, hogy a 150 millió forintos állami keretből ebben az évben elkészül az összes helyszín kitáblázása többnyelvű feliratokkal, képekkel és információkkal. Négy külön pályázatból állt össze az egységes pályamű. „Annak idején a limes elválasztotta a római birodalom területét az úgynevezett barbár területektől, jelenleg pedig összekapcsolja mindazokat az országokat, amelyek ebben a világörökségi nevezési folyamatban részt vesznek” – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

 Múltbéli események:

A Magyar Limes Szövetség közgyűlése:

   Mint a múlt heti jelzésem alapján mindenki értesülhetett, "A Duna-Limes program egységbe foglalt turizmusfejlesztési koncepciója"-t az NFM el- (be-) fogadta és ezen apropóból, az abban leírtak támogatására, megvalósulása érdekében egy konferenciát szervezünk. Az MLimSZ tevékenységében változások várhatók, ezért szükséges új vezetőség választása, amely miatt közvetlenül a konferencia után egy közgyűlést hívunk össze! A helyszíne azonosan egyenlő a meghirdetett konferenciával (Magyar Nemzeti Múzeum, 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.), időpontja a konferencia után 2017.06.21., szerda 14 óra.

 A közgyűlésre MINDEN tagtársunkat ezúton meghívunk! Mindenki megjelenésére számítunk, mert az új elnökség választása, nagyon fontos tervek végrehajtásának egyeztetése a feladatunk!

Amennyiben a meghirdetett közgyűlés határozatképtelen, a megismételt közgyűlést ugyanarra a helyszínre, azonos napirenddel (2017.06.21., szerda) 14.30 percre hívjuk össze. Felhívjuk a figyelmet, hogy a megismételt közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes!

 A Magyar Limes Szövetség közgyűlésének napirendje (tervezet):

 1. Napirendek ismertetése, a közgyűlés kezdete

2. A 2016-os pénzügyi év ismételt vizsgálata, elfogadása

3. Új jelentkezők, tagjelöltek beléptetése

4. Dr. Visy Zsolt elnök szakmai összeférhetetlenség miatti lemondása

5. Vezetőség és számvizsgáló bizottsági tagok választása (a DL NP Kft.-ben is)

6. Feladatok, tervek meghatározása, várható Limes turisztikai megbízottság feltételeinek kidolgozása

7. MLimSZ alapszabály megváltoztatása (a 60 napon túli nem fizető tagok tagság megvonása, amely alól az elnökség, vagy a közgyűlés adhat felmentést)

 

 

 Régen történt:

M E G H Í V Ó

A Kultunio Alapítvány és a Magyar Limes Szövetség ezúton szeretettel meghívja Önt a

„LIMES Kulturális Napok”

Magyar Limes a világörökség kapujában

 elnevezésű rendezvény sajtóreggelijére, melynek

 

időpontja: 2014. szeptember 30. (kedd) 10 óra

helyszíne:       Akvárium Klub (Erzsébet tér)

 

A KultUnio Alapítvány a Magyar Limes Szövetséggel együttműködve október 4-5-én nagyszabású fesztivált szervez Budapesten, az Erzsébet téren. Közös céljuk, hogy a jelentős múltú római történelmi hagyatékokat összekössék a meglévő nem római turisztikai helyszínekkel és felhívják a figyelmet a rövidtávon elérhető UNESCO világörökségi címmel megnyíló rendkívüli gazdasági-turisztikai lehetőségekre.

 

A két napos vásár és kísérőprogramjai keretén belül a látogatók megismerkedhetnek a korabeli római kulturális és gasztronómiai jellegzetességekkel, a gyerekeket interaktív játszóház várja, bemutatásra kerülnek továbbá római ruházatok, kézműipari termékek, kipróbálhatók lesznek ókori fegyverek, amelyek bemutatását magyar és angol nyelven hallgathatja meg az érdeklődő közösség.

A sajtótájékoztatót Landwehr Klára, a KultUnio alapítvány elnöke, Hirschberg Attila a Magyar Limes Szövetség ügyvezető igazgatója és dr. Balogh Tamás településfejlesztési szakértő, a Magyar Limes Szövetség elnökségi tagja tartja. A rendezvény programjairól Weixbaum János, a Familia Gladiatoria vezetője gondoskodik.

Személyes megjelenésére feltétlenül számítunk!

 

Részvételi szándékát kérjük legkésőbb 2014. szeptember 26-ig szíveskedjen jelezni a judit.mihalcsik@touristfriendly.hu e-mail címen.
 
 
 
  
Minden érdeklődőt vár a MUISZ a Limes útvonalat ismertető előadásra
A MUISZ közleménye:
 
„Ezennel meghívjuk Önt és munkatársait egy formálódó, ígéretes új turisztikai attrakció, a Limes útvonal vetített képes szakmai bemutatójára, melynek  időpontja 2013. április 29. 10.00 – 12.00 óra, helyszíne a Játékszín (1066 Budapest, Teréz körút 48.). Előadó: Hirschberg Attila, a Magyar Limes Szövetség elnöke. A Limes útvonal új programteremtő lehetőség lehet, melyhez a helyszíni konzultáció során a szakmai vélemények értékes hozzájárulást adhatnak.

A magyarországi római kori limes (határvonal) 123 lelőhelyet (erődöt, őrtornyot, útszakaszt) tartalmazó, 65 települést érintő helyszín világörökségi felterjesztése 2014-ben várható.
A teljes hazai dunai szakaszon elérhető UNESCO világörökségi cím a nemzetközi példák alapján gyakorlatilag azonnal számottevő turizmust generál, jelentőségét az is megnövelheti, hogy ez az UNESCO történetének legnagyobb sorozatjelölése.

A világörökség jelölésre épülő Limes projekt a Duna Stratégia zászlóshajójaként kettős célt szolgál - tematikus önfenntartó kulturális/turisztikai útvonallá válik, - örökségvédelmi szempontból elő kívánja segíteni, hogy a Limes teljes szakasza a világörökség részévé váljon.

A Limes útvonalra további fejlesztések és a már meglévő turisztikai potenciál is kapcsolhatók, mint pl. kerékpárút hálózat kiépítése, a dunai közlekedés fejlesztése, más korszakokból vonzó látványosságok bemutatása (pl. a komáromi Monostori erőd, esztergomi Bazilika) bor, wellness, falusi turizmus, fesztiválok, kulturális rendezvények, ezáltal a projektre sok kis – és középvállalkozás épülhet rá, így hozzájárul a munkahelyteremtéshez, vállalkozásfejlesztéshez és ilyen értelemben hozzájárulhat a szegényebb térségek felzárkóztatásához és az életminőség javításához. 

A Limes projekt bemutatása után a Játékszín igazgatója, Németh Kristóf ismerteti röviden a nemrég újra megnyitott Játékszín lehetőségeit rendezvényszervezők, utazási irodák számára. 

A részvétel a rendezvényes ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Egy vállalattól több résztvevő is jöhet. 

A jelentkezéseket a muisz@muisz.t-online.hu címre várjuk legkésőbb április 25-ig. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!”
 
 
 
Beszámoló a Ripa Pannonica UNESCO Világörökségi nevezésének gazdasági hatásáról rendezett konferenciáról 
 
Január 18-19-én lezajlott a Magyar Limes Szövetség részvételével zajló ENT/TOU/11/411B azonosítószámú angol-holland-osztrák-magyar EU-s társfinanszírozású „Developing the Frontiers of the Roman Empire as a transnational European sustainable tourism product” című EU-társfinanszírozású projekt záró rendezvénye.
 
Január 18-án a projektpartnerek Dunakeszin egyeztettek a négy ország szövetségei, civil partnerei által február végéig elfogadandó akciótervről, amely alapján a jövőben is koordinálják együttműködésüket, mind az EU-s források megszerzése, mind a római limes, mint fenntartható turisztikai termék összehangolt fejlesztése tekintetében.
 
Ezzel kapcsolatban a Magyar Limes Szövetség magyarországi partnereinek, elsősorban a világörökségi jelöléssel érintett települések vezetőinek, lakóinak, a településeken élők gazdasági és civil szervezeteinek az lehet igazán fontos és kiemelkedő lehetőség, amit a projektben kifejlesztett webportál kínálhat a helyben elérhető és a limestől függetlenül már most is létező, vagy éppen arra tekintettel a jövőben kifejlesztendő idegenforgalmi, vagy a településre látogató vendégek számára más módon kiajánlható helyi szolgáltatások nemzetközi megismerhetőségének biztosításával.
 
A webportál minden további beruházás nélkül közvetlen és azonnali lehetőséget biztosíthat az érintett települések számára a helyben elérhető (jelenleg is létező vagy ezután kifejlesztendő, a limes miatt az adott helyszínre látogató turistáknak felajánlható) szolgáltatások nemzetközi bemutatására a következő kategóriákban: (1) esemény/tevékenység (fesztivál, stb.), (2) múzeum, (3) infrastrukturális objektum, (4) római épület, (5) archeológiai értékű objektum, (6) gyalogtúra-útvonal, (7) kerékpár-út, (8) étel-ital, (9) látni- és tennivalók, (10) szállások, stb.
 
A fenti szolgáltatástípusok tekintetében a weblap lehetőséget biztosít a következő azonosító adatok megadására, amelyek segítségével - megfelelő adatszolgáltatás esetén – a legnagyobb valószínűséggel találhat egymásra a kínálat és a kereslet, s eredményezhet elégedett vendéget és szolgáltatót: (1) ország, (2) igénybe vehető: (kisgyermekes családok, iskolások, kultúra iránt érdeklődők, gyaloglók, kerékpárosok), (3) kategória (infrastrukturális objektum, római épület), (4) weboldal , (5) GPS koordináták.
 
Amennyiben a helyi turisztikai kínálat kiajánlása révén élni kívánnak a weblap biztosította lehetőségekkel, összegyűjtik és Szövetségünknek eljuttatják a fenti adatokat, Szövetségünk vállalja, hogy azokat a weblap fejlesztőinek átadja a webportálon  történő megjelenítés érekében. 
 
Január 19-én ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett nemzetközi konferencián sor került a projekt hivatalos zárására (az összes projekttevékenység tényleges befejezésére és az EU felé kötelező zárójelentés leadására március 1-én kerül sor). A konferencián neves hazai és külföldi előadók mutatták be a hazai közönségnek - a kormányzat részéről a kultúráért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma, az idegenforgalom fejlesztéséért is felelős Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői, a kulturális örökségek védelméért felelős Forster Gyula Kulturális Örökségkezelő Központ, valamint az érintett települések polgármesterei, képviselő-testületi tagjai, főépítészek, helyi gazdasági és civil szervezetek képviselői számára - azt, hogy miért kiemelkedően fontos és milyen eszközökkel megvalósítható a római limes, mint határokon átnyúló fenntartható turisztikai termék támogatása és kialakítása. A rendezvény fő védnöke és előadója volt Medgyesy Balázs, a Duna Stratégiáért felelős kormánybiztos.
 
A főbb gondolatokat kiemelve az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet:
 
Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója megnyitó beszédében kiemelte egyebek között, hogy a latinitás és az antik kultúra ismerete máig szorosan hozzátartozik a humanista ember műveltségéhez. A reformkor óta elődeink mindig büszkék voltak arra, hogy kultúrájuk - itt Magyarországon is - összekapcsolódik az antikvitással, hogy a föld - ahol élnek - tele van az antik világ értékeivel. Amikor az élet nagy problémáinak a megoldásáról gondolkodtak, amikor viselkedni, beszélni tanultak, mindezek az értékek mélyen áthatották őket. Mindez ma már nem ilyen általános a szóval, tollal élő emberek körében, de a jelentősége továbbra is nagy. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Limes Szövetség legnagyobb felismerése az, hogy ez az örökségünk értékteremtő erő, amely mai életünket is gazdagabbá teheti. Hiszen amikor a romokat és a köréjük szervezett attrakciókat a látogatók megnézik, akkor ennek az örökségnek a fennmaradásához járulnak hozzá.
 
Visy Zsolt, a Magyar Limes Szövetség elnöke kiemelte: a római örökség ápolói ma Magyarországon hivatalból mi, magyarok vagyunk, hiszen ezen örökség emlékei, maradványai ma a mi területünkön vannak. Elmondta, hogy ebből a szempontból kiemelkedően fontos a magyarországi limes-szakasz világörökségi jelölésének mielőbbi eredményes befejezése és a világörökségi státusz megszerzése. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a már kijelölt, önálló költségvetéssel rendelkező kezelő szerv mielőbbi felállítása és legalább a nevezés benyújtása kori állapot garantálása a védelmet élvező örökségi helyszínek esetében.
 
Sonja Jilek, az Osztrák Történeti Kutatóintézet munkatársa előadásában bemutatta, hogy mit jelent a limes-turizmus ma Ausztriában. Előadásából kiderült: az osztrák partnerek igen komolyan veszik és széles nemzetközi partnerségbe ágyazva, már most is lendületesen végzik az ország területén található római emlékek gazdasági hasznosítását. A dunai személyszállítással foglalkozó román (!) hajózási vállalatok például bécsi ügynökséget tartanak fenn, hogy hajóik szolgáltatásai közé az osztrák helyszínek idegenforgalmi kínálatát is beilleszthessék (Budapesten nem működik hasonló), ezen kívül nemzetközi projektet alapítottak a Dél-kelet Európai Együttműködési Program pénzügyi alapjának támogatásával, amelyben az osztrák szakértők német partnereikkel együttműködve vesznek részt a szerb, a román és a bolgár limes-szakaszok fejlesztésében. A projektben Magyarország nem vesz részt!
 
Alex McCoskrie a Hadrianus-fal kezelését végző Hadrian's Wall Heritage Trust munkatársa bemutatta, hogy mit tesz az, ha egy római limes-szakasz már több, mint húsz éve élvez világörökségi státuszt. Előadásából kiderült, hogy a nagyszámú földtulajdonos, az állam és az érintett civil szervezeteket, gazdasági társaságokat tömörítő tröszt az érdekegyeztetés olyan fóruma, amely képes rendszeresen megoldást találni a felmerülő problémákra. Ezért a tröszt feladata leginkább a szüntelen egyeztetés, amellyel az örökség fenntartását befolyásoló kérdésekben a szükséges egyetértés kialakítását elősegíti, a gazdasági beruházásokat tervezi és elfogadtatja, a bemutatás elsődleges motorja.
 
Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke, a Magyar Limes Szövetség tagja az egyesületnek a pannoniai határszakasz egyedi arculatát megteremteni hivatott "Hajózó Rómaiak" c. kampányát és annak célkitűzéseit, valamint a releváns nemzetközi példákat bemutatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi közösségeknek - turisztikai fejlesztési terveik megfogalmazása során - figyelemmel kell lenniük a 2014-2020 közötti 7 éves EU-s költségvetési periódust jelenleg előkészítő nemzeti tervdokumentumokra és saját fejlesztési elképzeléseik ezekben történő megjelenítésére kell törekedniük. Előadásában bemutatta a vonatkozó tervdokumentumokat és a készítésükhöz kapcsolódó határidőket, majd felhívást intézett a megjelentekhez, hogy (amennyiben igénylik ezt) a szövetség támogatásával vegyenek részt ezen tervdokumentumok társadalmi vitájában és véleményezésében annak érdekében, hogy fejlesztési elképzeléseik megjelenhessenek ezekben a tervekben.
A konferencia honlapja: http://www.limes.aweb.tk/index.php/hu/  
 
Készítette: Dr. Balogh Tamás, a Magyar Limes Szövetség tagja,
a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület,
a Szövetség partnerszerve, elnöke 
 
 
A MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG UNIÓS PROJEKTJE

Készítette:
Dr. Balogh Tamás, a Magyar Limes Szövetség tagja, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület, a Szövetség partnerszerve, elnöke

A Magyar Limes Szövetség 2011-ben csatlakozott az ENT/TOU/11/411B azonosítószámú angol-holland-osztrák-magyar EU-s társfinanszírozású „DevelopingtheFrontiers of theRoman Empire as a transnational European sustainabletourismproduct” című projekthez, amelynek célja a római limes maradványainak bemutatását (az idegenforgalomból származó bevételekkel) segítő turisztikai attrakciók és az ezek hatékonyságát fokozó - nemzeti és nemzetközi - együttműködések fejlesztése. Ennek érdekében a négy ország közös cselekvési tervet készít 2013. február 25-ig, amelynek a részét képezi többek között a "culturaltourism" tekintetében a limeshez kapcsolható turisztikai kínálati elemek feltárása is.


I. A projekt bemutatása:

Az ENT/TOU/11/411B azonosítószámú„A római birodalom határainak, mint fenntartható transznacionális európai terméknek a fejlesztése” című projekt abból indul ki, hogy potenciálisan a Limes-nek van a legnagyobb esélye arra, hogy egész Európa legnagyobb és leglenyűgözőbb látogatói desztinációjává váljon. Hiszen a Limes nemzetközi szinten is első osztályú attrakciók egymásba kapcsolódó láncolata, amely a történelem egyedülálló szeletét mutatja be. A Limes-szel összefüggő eddigi és jelenlegi EU-s együttműködések mégis elsősorban a tudományos és a (szak)politikai területekre összpontosítottak. Pillanatnyilag a turizmusra fókuszáló nemzetközi együttműködés igen mérsékelt. A turisztikai célkitűzések regionális szinten maradnak, csak néhány kapcsolódik össze legalább nemzeti szinten, de még ekkor sem alkotnak nemzetközi szinten koordinált struktúrát. A „Limes-Turizmus kapcsolat” segít katalizálni a Limes jelentette kulturális örökség köré szerveződő nemzetközi hálózatépítést annak érdekében, hogy kapcsolatba léphessenek egymással az országok, régiók, s a turisztikai szektor releváns érdekhordozói, a kulturális erőforrás menedzserek, a professzionális és az önkéntes kezdeményezések annak érdekében, hogy a Limes egy fenntartható nemzetközi turisztikai termékké váljon.

A projekt fő célkitűzései:
limesp2.JPG

A projekt fő tevékenységei:

limesp1.JPG

Magyarázat az előző ábrához:

A.    A kapcsolat kialakítása: hálózatépítési tevékenységek, inspiráció és közös stratégia

A1.    Első partner-találkozó helyszínbejárással a legelőrébb járó partner (a Hadrianus Fal) szervezésében

A2.    Korszerű megoldások és lehetőségek: nemzeti hálózati találkozók (mindegyik partnerországban)

A3.    Nemzetközi munkakonferencia (Hollandiában)

A4.    Közös stratégia és akcióterv: nyomonkövetési találkozó (Magyarországon)

B.    Limes Web Portál és Munkafelület (platform) építése


II. A projekt végrehajtása:

2012. június 15-én került sor a partnerek első találkozójára az angliai Hexham-ban, ahol a felek vázlatosan áttekintették országaik fő turisztikai vonzerői közül azokat, amelyek a Limes-hez is közvetlenül kapcsolhatók (mind földrajzilag, mind tematikusan). Magyarország részéről Bernáth Péter, a Magyar Limes Szövetség tagja a magyar borutakat és a borturizmust mutatta be a rómaiak által meghonosított pannóniai borkultúrával összefüggésben az ország területén található Limes-helyszínekhez kapcsolódóan (előadása letölthető innen).

2012. szeptember 25-én került sor a Nemzeti Hálózati Találkozóra Magyarországon (a Magyar Limes Szövetség közgyűlésével együtt).–A rendezvényen a szövetség tagjain kívül jelen voltak különböző nem kormányzati szervek, helyi önkormányzatok képviselői, pályázatírók, turisztikai szakértők és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának munkatársai. A Szövetség tagjai előadásaikban beszámoltak a Szövetség rendelkezésre álló, illetve fejlesztés alatt lévő online információs felületeiről:A Limes Szövetség weboldaláról (www.ripapannonica.hu), amelyen részletes információk találhatók szervezetről és a magyarországi Limes-helyszínekről.A Limes Szövetség blogjáról (www.limes.blog.hu) ahol a látogatók a legfrissebb hírekről (a Limes-szel kapcsolatos eseményekről, tanulmányokról, projektekről) értesülhetnek.És végül a Limes Szövetség elektronikus hírleveléről, amely a közeljövőben indul, s amely lehetővé teszi a tagok és partnerek még hatékonyabb elérését.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának munkatársai tájékoztatták a Szövetséget az aktuális elérhető és a közeljövőben megnyíló pályázati lehetőségekről és megvitatták a Szövetséggel az Európai Duna Stratégiába a Szövetség javaslatára ún. „zászlóshajó projekt”-ként beillesztett Limes-projekt végrehajtásában a Szövetség közvetlen bevonásának lehetőségét. Az egyeztetésen az államtitkárság érdeklődését fejezte kia "Limes TourismConnection, Developingthefrontiers of theRoman Empire as a transnational European sustainabletourismproduct" projekt iránt, és kifejezte azt a meggyőződését, hogya Szövetség a kulturális kormányzat támogatásával kezdheti megaz európai hálózatba szervezhetőLimes-specifikus hazai turisztikai attrakciók fejlesztését.

2012. november 16-17-én Utrechtben került sor a projektpartnerek nemzetközi munkakonferenciájára. Itt - több más feladat között - Ausztriával közösen a Magyar Limes Szövetség vállalta a "transznacionális túraútvonalak", „több országot érintő turisztikai kínálat”, „turisztikai programcsomagok” bemutatását (ennek keretében a neszmélyi borvidék és tematikus útvonalai feldolgozása már elkezdődött, de hasonló tervezett a szekszárdi borvidék tekintetében is). Előbbinél a Brigetio-Aquincum, utóbbinál a Lussonium-Sopianae útvonal római emlékei képviselik a Limes kapcsolódó elemeit. Az utrechti találkozón a holland vendéglátók bemutatták "Utrecht Kincseskamráját" az 1200 esztendőn átívelő építészeti és tárgyi emlékeket, archaeológiai leleteket bemutató Dóm teret, pontosabban az 5 méterrel alatta fekvő, 1949-től tervszerűen feltárt romegyüttest, amelynek nyilvánosan bejárható látványos bemutatását tervezik.

Az egyelőre csak különböző 3D megoldásokkal vizualizált attrakció szépen bemutatja a magyarországi limes-szakasz megőrzése és bemutatása során is sikerrel alkalmazható megoldásokat:
http://www.youtube.com/watch?v=AShVUhPZcJo&feature=plcp


További információk a világörökségi jelölésről:
http://danube-limes.eu/
http://www.ripapannonica.hu/
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bolcske/pages/Pannoniai_kutatasok/000_eloszo.htm


További információk a nemzetközi projektről:
http://ec.europa.eu/enterprise/sectors/tourism/files/iron-curtain-trail/limes_tourism_connection_en.pdf
http://www.scribd.com/doc/104303213/Poster-Limes-Tourism-LR


További információk az utrechti Dóm térről:
http://www.schatkamerdomplein.nl/
http://www.domplein2013.nl/actueel.html?id=24

2013. január 18-19-én kerül sor a magyarországi nyomonkövetési találkozóra, ahol a projektpartnerekmegállapítják a közös stratégiát és akciótervet. A tervek szerint a találkozót január 17-én a magyarországi partnereknek szervezett konferencia előzi meg, amelyen a Szövetség felkérésére a limes-szel összefüggő kulturális turizmus szolgáltatási piacának jelenleg élő egyik legnagyobb szaktekintélye, Nigel Mills úr, a Hadrian’s Wall Heritage Ltd. Világörökségi és Elérési Igazgatója tart előadást a hazai Limes-helyszínek hasznosításában érintett önkormányzati (polgármester, főépítés, jegyző), és civil, gazdasági (üzleti és önkéntes) partnereknek a jelenleg világörökségi jelölés alatt álló magyarországi limes-szakasz helyszínein a világörökségicím elnyerése után a feltárt maradványok fenntartásához és a helyi gazdaság fejlesztéséhez szükséges anyagi erőforrások bevonására indítandó hazai (turisztikai, stb.) programok sikeres előkészítése érdekében. (A januári programok előkészítéséről és a végleges programról az alábbi linken folyamatosan tájékozódhat.)

2013. február 25-én kerül sor a projekt hivatalos zárására.

További információk a magyarországi limes-szakasz és a Duna, illetve a hajózás kapcsolatáról:
http://www.kriegsmarine.hu/hk/bp01102m.html
http://hajosnep.blog.hu/2011/07/23/egyesuletunk_uj_vizekre_evez_1
http://hajosnep.blog.hu/2011/09/10/musculus_szal_a_dunan
http://hajosnep.hu/fotogaleria/romai-futarhajo-musculus
http://hajosnep.blog.hu/2011/09/12/hajozo_romaiak
http://hajosnep.hu/fotogaleria/navis-lusoria-romai-galya

A TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület – a Magyar Limes Szövetség partnerszerve – által „Hajózó Rómaiak” címmel indított arculatteremtő kampány összefoglalója szintén letölthető innen.

2012. november 28.

Dr. Balogh Tamás
a Magyar Limes Szövetség tagja
a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke
 
Egyetemisták mérései szerint is földrengés pusztíthatott az ókori Savariában

Az ELTE geofizikai terepgyakorlaton lévő hallgatóinak műszeres mérései is alátámasztották, hogy a Vashegy lábától Szombathelyig a föld mélyén egy törésvonal húzódik, így akár igazak is lehetnek az ókori Savariában pusztító földrengésről szóló krónikák.
 




Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!