[x]

CIRPI, Dunabogdány

Római emlékek

Római erőd
Az erőd Dunabogdány határában Tahi faluhoz közel közvetlenül a Duna partján feküdt, körvonalát még ma is jól ki lehet veni a terepen. Távolsága Ulcisia Castratól 9 római mérföld. Feltárását Szalay Ákos kezdte meg 1930-ban, azóta nem volt benne kutatás. A legkorábbi castellum, egy palánktábor az I-II. század fordulóján épült, és talán hármas árokkal rendelkezett. A kőerőd a II. század derekán, de inkább második felében létesült, falát a palánktábor egyik árkába alapozták. Mérete 124x147 méter, falvastagsága 1,2 m. Egyik belső saroktornya ismert: 2x2,2 m nagyságú. A késő rókai átépítésre Constantinus vagy II. Constantinus idején került sor. Ekkor a sarkokon legyező alakú tornyok és valószínűleg patkó alakú oldaltornyok épültek. A IV. század végén az erőd délkeleti sarkában egy 17x16,5 m belvilágú 1,6 m falvastagsőágú kiserődöt építettek.

A római kori építészeti emlékeket legszebben egy Silvanus oltárkő őrzi, mely a visegrádi Salamon-toronyban tekinthető meg.

Az Itinerariumban mint mansio (meghálóhely) szerepel, A Notitia Dignitatum szerint a castellumban az equites Dalmatae, auxilia Fortensia s a praefectus legionis secundas adiutricis katonái állomásoztak.

Két előkerült felirat szerint a cohors II Alpinorum equitata jelenlétével is számolni kell.

Mai település

Dunabogdány a Dunakanyarban, a szentendrei Duna-ág mentén fekszik. A Pilis Visegrádi-hegységének lábánál, kb. 6 km hosszan elnyúló falu halmazos szerkezetű, párhuzamos keresztutcás település. Távolsága Budapesttől és Esztergomtól 35 km. A legközelebbi város  Szentendre 15 km-re délre található. Dunabogdány szomszéd települései a történelmi múltú Visegrád és a szigetre is átnyúló Tahitótfalu. A Dunát kísérő hegyvonulatok lábánál fekvő bal parti települések: Kismaros, Verőce és Vác városa jól láthatóak a Kálvária-hegyről. A község főútja a 11-es főközlekedési út. Autóbuszokkal is megközelíthető, melyek menetrend szerint közlekednek Budapestről, Szentenderéről és Esztergomból.

A falu izgalmas természeti környezetben található. Keresztirányban a Csádri- és a Kalicsa-patak szeli át. A patakok hegytömböket elválasztó völgyekben folynak. A Csádri-patak völgye a "Szurdik", ahogy a falurészt nevezik, keskeny szurdok. Az Öregkálvária-hegy, a Sváb-hegy, a Hegyes, a Kutya-hegy és a Tompa (305-331m) az egyik vonulat, és a másik hegytömb részei: a Kálvária-hegy (182,6m), a Csepri és a Sajgó (300-305m). A különböző magasságvonulatok az ős-Duna - mely csak a pleisztocén korszak elején törte át a visegrádi hegyszorost - természetalakító munkáját tükrözik, azt a folyamatot, ahogy a folyó fokozatosan beleette magát mai medrébe. A hegyek gerincén végighaladva csodálatos panoráma nyílik a Börzsönyre, a Naszályra, a Szentendrei-sziget mintás szőnyeget idéző művelt földjeire. Szemmel követhetjük a Duna kanyargását is, és kísérteties látványt nyújt áradáskor a szigeten egyesülő két Duna-ág, amint fenyegetően bekeríteni látszik az ember által birtokba vett területeket. Napsütéses tiszta időben a kitágult látóhatárban több kilométernyi távolság válik áttekinthetővé. Nem kevésbé lenyűgöző képet nyújtanak a hegyek felhőkbe burkolózva, ködökbe veszve misztikus hangulatot árasztanak. A települést nyugaton a Len-hegy határolja, melynek erdeje gyönyörű kirándulóhely és egyben védett vadaspark. A Dunabogdányt övező erdők természetvédelmi terület részei, bioszféra rezervátumok.

A község keleti határán a Csódi-hegy magasodik, mely geológiai érdekesség: egy kitörésében megakadt vulkán, mely csak megemelte a föld kérgét, de ennek a rétegeiben megakadt. Az értékes trachit kőzet - a falu életét több vonatkozásában is meghatározó - a kőbányászat alapja. A Csódi-hegy szomszédságában a tóvá duzzasztott Kalicsa-patak környéke kellemes kirándulóhely. A Bergmann-tó, mely sikerre is éhes horgászok sportterepe a falu egyik lelkes polgárának a nevét viseli.

A község éghajlatát a Duna vízfelülete és az erdős táj kedvezően befolyásolja. A nyár mérsékelten meleg, a tél nem túlságosan szigorú, a napfényes órák száma közepes. A terület csapadékban nem mondható gazdagnak, mivel a hegyvonulat iránya megegyezik a csapadékot hozó uralkodó széliránnyal.

A Visegrádi-hegység területén számos forrás fakad. A Vöröskő felől érkező kiránduló a József-forrásnál találhat magának pihenőhelyet. A Küllenberg-forrás mélyen az erdőben, a Kálvária-hegy mögött nyújt felüdülést. A Tünde-forrás közvetlenül a kőbánya meddőhányója tövében bukik a felszínre.

A terület növényzete bükk- és tölgyerdők. A tölgyeknek négy faja fordul elő: kocsányos-, kocsánytalan-, molyhos- és csertölgy. A Sváb-hegy lejtőin kisebb szelídgesztenyéseket is találhatunk. A fagyal, a galagonya, a kökény és a szeder dús aljnövényzet részét képezi a tölgyesekben.

A vidék állatvilága is igen gazdag. A 11-es úton gyakran látni átvonuló szarvas- vagy őzcsapatokat, a Duna partja a végcéljuk. Muflonok, vaddisznók is élnek az erdőben. A kisebbek közül rókát, nyulat, mókust figyelhetünk meg az erdőt járva. A madárfajok: kakukk, harkály, szarka, erdei pinty, fülemüle vörösbegy az erdők lakói, de a Csódi-hegy elhagyott bányarészének szikláin hollópárok is fészkelnek, a Duna-part pedig pihenőhelyül szolgál az átvonuló vándormadaraknak. Egy gólyacsalád rendszeresen visszajár, s a főút egyik villanyoszlopának tetején fészkel.

E halban s vadban gazdag vidék letelepítő erővel hatott már az őskorban is. Erre utalnak a régészeti leletek, melyek újkőkori ember - az ie. 5500-3400 közötti időszakban - nyomait tárták fel. Rézkori, bronzkori, vaskori kultúrák tárgyi emlékei alapján folyamatos emberi jelenlétről beszélhetünk.

A római kori építészeti emlékek, településnyomok 1930-ban Szalay Ákos régész kutatásai következtében kerültek napvilágra. A Római Birodalom keleti védvonala, a Limes érintette Dunabogdány mai helyét is. A falutól északkeletre fekvő Cirpi erődítmény emlékét legszebben egy Silvanus oltárkő őrzi, mely a visegrádi Salamon-toronyban tekinthető meg. A pannóniai rómaiakat a népvándorlás során valószínűleg különböző népek válthatták fel. A magyarok szláv települést találhattak itt, erre a falu nevének jelentése Bogdan = Isten ajándéka. Bogdány első okleveles említése 1287-ben történik, melyben Ladomér esztergomi érsek a Nyitra megyei Gyónok birtokát Leki Pazman fiainak, Vencelnek, Istvánnak és Domokosnak engedi át, cserébe Bogdan birtokáért. Templom is emelkedett a falu belterületén, melyet temető vett körül. 1329-ben Jakab nevű plébánosát említi egy oklevél, akit egy egyházi perben tanúként hallgattak meg. 1400-ban Bonifác pápa a bodgányi Szent Katalin egyházat felkeresőknek, búcsút engedélyezett. Visegrád királyi székhellyé való kiépítése következtében a faluban királyi erdőőröket telepítettek le. A török magyarországi hóditásai során ez a terület is elveszítette függetlenségét, s előbb szultáni hász birtok, majd a váci, s később a visegrádi náhije volt.

A XVI.században a virágzó szőlőtermesztéséről híres falu az egyik legjelentősebb települése volt a környéknek. A török adóösszeírások adatai szerint 33 családfőt tartottak nyilván 1546-ban, s 6000 akcse adót hajtottak be, míg Szentendre csak 19 családfővel és 3000 akcse adóval szerepelt. A pénzben és természetben lerótt adók mellett, a törökök még a termények Budára szállítására, és hajóvontatásra is kötelezték az itt élőket. A hódoltsági terület északi határa nem esett messze a Duna vonalától, így a falu dézsmaszedői a törökökön kívül a komáromi magyar királyi katonák is voltak. A XVI.század végére a kettős adóztatatás és a 15 éves háború hatására a település elnéptelenedett. Ezzel függhet össze, hogy hosszú ideig a bogdányi református egyházközség a kisoroszi anyaegyház filiája volt.

1659-ben gróf Zichy Péter kamaraelnök birtokává váltotta 587.518 forintért a komáromi uradalmat, melynek Bogdány is a részét képezte. A XVII. század háborúi nem kedveztek a falu fejlődésének. A 1708-10-es években pusztító járvány pedig megapasztotta a lakosságot. Gróf Zichy 1723-ban sváb telepeseket hívott a faluba, külön sváb bírót ígért, 3-6 év adómentességet, letelepedési pénzt és kölcsönt, Szent Mihály naptól karácsonyig bormérést, csak jöjjenek és népesítsék be a falut.

Új fejezet kezdődött a katolikus németek érkeztével a falu életében, hiszen Bogdányban már a XVI.század végén önálló református gyülekezet élt. A törökök nem gátolták az új hit terjesztését, így Bogdány református hitű magyar faluként fogadta a jövevényeket. A református prédikátorok emlékét őrzi a Mesterrét kirándulóhely a nevében. Marosi Ferenc prédikátorsága alatt zárták be a romossá vált templomot, s adták a németeknek, akik papot is hoztak magukkal Franz Mihály minorita szerzetes személyében. Vele kötötte meg a letelepedési szerződést Zichy István gróf. Megkezdődött az ellenreformáció kora Bogdányban. A kisebbségbe került reformátusok vezetői: Füstös és Lukács együtt jelentek meg a német Spies bíró vezette küldöttség részeként a német Boniferttel és a szlovák Palotczkyval a katolikus püspök előtt, hogy kérelmüket - Szent Sebestyén vértanú ünnepének bevezetését - a falu jeles eseményei közé emeljék és hogy felajánljanak az énekes szentmiséért a helybeli plébánosnak 1 forintot, az iskolamesternek pedig 14 krajcárt. Lelkiismereti kényszer alkalmazása volt az is, hogy valamennyi gyermek tanítását és anyakönyvvezetését a katolikus egyház végezte. Ezt a helyzetet II. József türelmi rendelete szüntette meg. A református bogdányiak éltek a lehetőséggel és újjászervezték egyházukat. Templomot, lelkészlakot és iskolát építettek, ahol 1789-től az állami oktatás bevezetéséig  önállóan oktattak. A mai református templom 1802-ben fél év alatt készült el.

A két különböző vallású és nemzetiségű népesség közötti ellentéteket a vegyes házasságok és a közös sorscsapások - tűzvészek, dunai árvizek, járványok - elviselése, s az ezekből való folytonos újjászületések oldották. Az 1848-49-es szabadságharcban 22 nemzetőr vett részt Bogdányból. A németek közül Vogel János, Landenbacher János, Müller Jakab, Gruber József, Vogel József, Gossler József vettek részt Niegritz tanító vezetésével.

A szabadságharcot követő évek meghatározó eseményei a természeti csapások voltak. A nagy filoxéra-járvány elpusztította a szőlőket, s a szőlőművelést, ami addig a parasztok legfőbb megélhetési forrását jelentette, a cseresznye, eper, málna termesztése váltotta fel. Kofahajókkal vitték a termést a pesti, a pozsonyi és a bécsi piacokra.

A Duna ismételt támadásai viszont a kőbányászat fellendülését eredményezték. A töltésrendszer kiépítését határozta el a felső közigazgatási vezetés, emellett a fővárosi építkezések, útépítések megszaporodása is folyamatos kőigényt jelentett. A kőbányászat a lakosság számára fontos készpénzforrás volt. A földnélküli, vagy csak 3-400 négyszögöles gyümölcsössel rendelkező szegényebb németek közül kerültek ki a kőbányászok. Sajátos kultúrát hoztak létre. A kőbányászat kifinomultabb változata a kőfaragás, művészi megnyilvánulásai a díszesen faragott kőkapuk, ablak- és ajtókeretek, sírkövek, ma is láthatók a faluban. Használati tárgyak is készültek: szőlőprések, itatóvályuk, de láda is készült kőből, amelyben a családi levéltárat tartották, s pihenésre szolgáló kőpad számos ház előtt díszeleg. A kőfaragások többsége nem a kibányászott andezit kőből, hanem ún. erdei kőből készült, amelyet a bogdányiak a falut körülvevő erdők szikláiból nyertek.

A vallásos élet tárgyi emlékei közé tartozik a Szent Sebestyén kápolna bejárati kapuja, amelynek zárókövén a 1844-es évszám szerepel. Ez a kápolna 1800-ban épült. 1838-ban a nagy árvízben összedőlt. 1844-ben szentelték fel az új kápolnát, mely ma műemlék. Védett építészeti emlék még a legrégebbi kápolna, mely Szent Rókus nevét viseli, s amelyet jégzúdulás elleni oltalmul emelt a falu 1788-ban.

Ekkor 123 ház dőlt össze, s a főúton néhány ház falán kőtábla mutatja, meddig emelkedett a Duna szintje 1838-ban. Műemlék jellegű épület a Szent Donát kápolna, mely a Kálvária-hegyen épült 1829-ben. A stációkat 1875-ben állították fel, s a mai faragványok 1957-ben kerültek a keresztút jeleneteit részletező freskók helyére.

A katolikus templom többször leégett, 1937-ben a faragott faszobrokkal díszített, barokk stílusú épület egy felújítás során összeomlott emberáldozatot is követelve. A mai változatát 1940-ben szentelték fel, s neoromán stílusban építették. Az I. világháborúban 123 fő vesztette életét.

1926-ban megemlékezést tartottak Trianon 6. évfordulója alkalmából és hősi emlékmű javára pénzt gyűjtöttek. Az emlékművet 1930-ban József főherceg avatta fel. Ez a gesztus, valamint az 1896-os millenniumi emlékmű felállítása híven tükrözi a betelepült svábok lojalitását, Magyarországhoz való hűségét. Az 1903-ban felépített állami iskola beindítását a falu világi önkormányzata ugyancsak azzal indokolta, hogy a magyar nyelven való oktatás elősegíti a német nemzetiség mielőbbi beolvadását, magyarságtudatának megerősítését.

Az asszimilációt elősegítette az a folyamat is, hogy a két világháború közötti időben a lakosság már nemcsak helyben keresett megélhetést, hanem bejárt Budapestre dolgozni, vagy időlegesen - vagy véglegesen - be is költözött a fővárosba. Az inaséveiket letöltő kisiparosok alkották a falu iparos-paraszt-polgár rétegét, akik a falu lakosságának szükségletére termeltek, s mellette művelték a földjeiket. A falu vezető rétegét természetesen a módos nagygazdák alkották. A falu társadalmának viszonylagosan elkülönülő rétege volt a kőbányász réteg. Egész családok dolgoztak együtt, a fiúgyerekek igen korán segítettek már apjuknak az útburkoláshoz felhasznált kockakövek faragásánál.

1933-35-ben nagy volt a munkanélküliség. A 30-as évek végén sok fiatal és középkorú férfi Németországban keresett munkát, főleg Stuttgart környékén. Családjuk a fizetésükhöz csak úgy jutott hozzá, ha beléptek a Volksbundba. 1941-ben az akkori iskolavezetés tiltakozott a Volksbund ellen.

A faluban 1944. december 26-án véget ért a háború. 1945-46-ban a Volksbund tagjai közül sokakat - s velük együtt asszonyokat és csecsemőket is - hónapokra internáltak, és teljes vagyonukat elkobozták. Az elkobzott házakba elkezdődött egy beköltözési folyamat - elsősorban a szomszéd településekről -, ami az 1946-os telepítésnél folytatódott. Az itt lakó németek életét leginkább felbolydító napok 1947. augusztus 23-24-re estek, amikor teherautók jelentek meg és a kitelepítésre ítéltek csak néhány órát kaptak, hogy holmijukat összeszedjék, és örökre elhagyják szülőfalujukat. A kitelepítettek - közel ezren -, a falu népességének egyharmadát a németajkúak tették ki. A falu társadalma az 1947 őszén, a szülőhelyükről szintén elűzött és idetelepített felvidéki magyarok beköltözése révén átalakult. A tehetősebb német paraszti réteg eltűnt a faluból. A svábok számban is visszaszorultak a különböző periódusokban beköltöző és beköltöztetett magyarok javára. Az itt maradottak számára a bánya jelentette továbbra is a legfőbb megélhetési lehetőséget. A bányát a 60-as években - az 1963-as dunaújvárosi partszakadás után - a megnőtt kőigény miatt, fokozatosan gépesíteni, fejleszteni kezdték. A bányaművelést, kőkitermelést a legintenzívebben a 80-as években zöld utat kapott Bős-Nagymaros Vízlépcső előkészítő munkálatai idején végezték.

1956-ban a falu élelmiszerszállítmányokkal segítette a budapesti lakosságot. Nagyon kevesen menekültek külföldre az 56-os emigrációs hullámban.

A 60-as években felgyorsult a nemzetiségek - elsősorban nyelvi - asszimilációja. A főváros és a közeli városok szívóereje több családot is magához vonzott. Az ingázok száma erősen megnövekedett a közlekedés fejlődése és a városi munkahelyek óriási kínálata következtében. Ugyanakkor a vallásukhoz és hagyományaikhoz ragaszkodó bogdányi németek erős közösséget is alkottak, s a XX. század második felének eseményei a közösségi tudat szintjén disszimilációs folyamatot indítottak el.

Mára a falu jelentősen átalakult. A községben nyilvántartott házas ingatlanok száma 1690, ebből 629 az üdülő. A 60-as években sorra eladták a falu határában lévő gyümölcsösöket, s a városi lakosság Dunabogdányban is telket és hétvégi házat szerzett, épített. Ma megfigyelhető egy a városokból való lassú kitelepülési folyamat, amely az agglomeráció minden települését, így Bogdányt is érinti. 1994-ben a községben 20 ház épült, 108 m2 átlag alapterülettel, mely 11,5 m2-rel nagyobb a Pest megyei átlagnál. Míg 1994-ben az 1000 lakosra jutó új lakások száma a megyében 3,9; az országban 2, addig a faluban 7,2 volt.

Infrastruktúra. A községi vízvezetékrendszer teljesen kiépített, hossza 36 km. A gerincvezeték 3,2 km hosszan húzódik végig a falu főútvonalán. A vizet a község tulajdonában lévő kutak biztosítják. A csatornarendszer és gáz teljes mértékben kiépített. A telefonvonallal rendelkezők száma is évről évre nő. A belterületi utak nagy része szilárd burkolatú. A falu déli részén iparterület található.

Magas a lakosság körében a németül tudók aránya. A faluban 32 jogi személyiségű vállalkozás van és közel 200 egyéni vállalkozó tevékenykedik. Jelentős részük az üdülőövezet építési igényét kielégítő építőiparral kapcsolatos, másik részük a kereskedelmi és szolgáltató szférában működő vállalkozás. 9 vendéglátóhely kínál nívós szolgáltatást a látogatóknak. Mivel a falu idegenforgalmi szempontból frekventált helyen van, ezért a kereskedelmi és szolgáltató ágazatnak kiemelt szerepe van. A Dunakanyar Takarékszövetkezet, mely a régiós fiókszövetkezet központja, felkészülten fogadja a banki szolgáltatásokra vonatkozó igényeket. A faluban több panzió családias hangulattal és kellemes környezettel biztosít szálláshelyet a vendégeknek. A dunai szabad strand a környékén az egyetlen, amelynek finom homok borítja a partját, hétvégi pihenőket, fürdőzőket is vonz.

A falu jó intézményi hálózattal rendelkezik. Saját háziorvosi, gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálat működik a községben. A Német Nemzetiségi Óvoda pedagógiai programjában is szerepel a német nemzetiségi nyelv tanítása. A Segítő Szolgálat az Eltérő Fejlődésű Gyermekekért Közalapítvány az óvodával együttműködésben vállalja fel a hátrányos és tanulási-magatartási problémákkal küzdő gyermekek fejlesztését. A Dunabogdányi Általános Iskola Grund- und Hauptschule a nemzetiségi iskolák tananyaga szerint emelt óraszámban tanítja a német nyelvet. 1992-ben vált önállóvá a Zeneiskola, ahol 150 gyerek tanul. A községben öt zenekar működik és országos, ill. nemzetközi rendezvényeken öregbítik a község hírnevét. A Dunabogdányi Németek Alapítványa anyagilag is támogatja a helyi nemzetiségi kultúrát és annak szereplőit. 1990 óta tart fenn testvérvárosi kapcsolatot Leutenbachhal. A községben működő helyi sportkör több sportolási lehetőséget is nyújt. Az iskola mellett egy új, korszerű sportcsarnok épült, ami az iskolai testnevelés és a helyi tömegsport igényeket is kielégíti.






Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!