[x]

AQUINCUM - Budapest - 2. rész 

Megtekinthető római emlékek

Aquincum polgárvárosa
Az Óbudai sziget északi csúcsával szemközt fekvő, forrásokban és vízlevezető árkokban gazdag területen az 1. század végéről és a 2. század elejéről származnak az első településnyomok. A kezdetben falusias szerkezetű település fából és agyagból készült építményeit a 2. században váltották fel a kőépületek. A település szerkezetét ekkor már a tudatos városrendezési elvek alakították. A város Hadrianus uralkodása idején (feltehetően 124 körül) municipium rangot kapott, s ettől kezdve önálló közigazgatási egységként működött. Septimius Severus uralkodása idején (194-ben) colonia rangot kap a város. Ezt követően, a 2.-3. század fordulóján, érte el a város legnagyobb kiterjedését, lakóinak száma 10-12000-re becsülhető. A 4. század második felétől kezdődően fokozatosan csökkent a polgárváros lakóinak száma, s az 5. század elejéről csak szórványos adatok tanúskodnak az épületek használatáról.

Bár a római kor négy évszázada alatt a polgári városrész településszerkezete, kiterjedése folyamatosan változott, jellegzetes építészeti elemei - a vízvezeték pillérek, az amfiteátrum és a városfal négyszöge - mindvégig a felszínen nyomon követhetők voltak, s a mai városképnek is meghatározó elemei maradtak.

Az aquincumi polgárváros kb. egyharmadát mutatja be a múzeum körül elterülő régészeti park. A jelenleg látható alaprajzok zömmel a 2-3. század fordulójának állapotát tükrözik.

Az észak-déli és a kelet-nyugati főútvonalak kereszteződésénél található a város fóruma, amelynek viszonylag kis mérete a helyi adottságokhoz és lehetőségekhez igazodott. A fórum körzetéhez tartozott a császárkultusz szentélye, a basilica, a nagy közfürdő és a tabernasor.

A főúttól távolabb, a város délkeleti és északi részében kézműves lakások, műhelyek (kelmefestő, bronzöntő) helyezkedtek el. A zajos főútvonalaktól távolabb jómódú polgárok, városi tisztségviselők díszes lakóházai épültek, házszentéllyel, magánfürdővel. A várost ipari övezet vette körül. A főútvonalak és a Duna viziútja mentén fazekas üzemek működtek.

A 3. századtól kezdődően a dunai összeköttetést jelentő kelet-nyugati főút egyre forgalmasabbá vált, mutatva az egyre növekvő kereskedelmet. Ekkor épült a húspiac (macellum) is. A korábbi lazább szerkezetű beépítést egy sűrűbb, nagyobb népsűrűségre utaló beépítettség váltotta fel.

A 4. században a védműveken végrehajtott nagyobb és a lakóépületek egyikén-másikán elvégzett kisebb javítások mellett egy ókeresztény bazilika volt szinte az egyetlen új építmény, amellyel a polgárváros rendelkezett.

Polgárvárosi amfiteátrum
Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az un. polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el.

A 2. század közepén már működő építményt a 3. század folyamán többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú, 86,5 x 75,5m tengelyméretű épület a földamfiteátrumok körébe sorolható. Ennél a típusnál a lelátást biztosító rézsűt két gyűrűfal közé döngölt földből alakították ki. Erre kerültek a lelátó kőpadjai, melyek közül néhányba a páholy egykori tulajdonosának nevét is belevésték. A részben fedett lelátókra külső rámpán juthatott a mintegy 6-7000 főnyi közönség, s innen szemlélhette az arénában folyó küzdelmet. Az arénát, melybe a kelet-nyugati tengelyben kialakított két kapun lehetett bejutni, 3 méter magas pódiumfal vette körbe.

Az amfiteátrumban különféle sportversenyeket és állathajszákkal vegyes gladiátorküzdelmeket rendeztek. Mivel ennek az épületnek volt a városban a legnagyobb befogadóképessége, komolyabb jelentőségű közügyekhez is használták. Itt tartották a politikai gyűléseket, a városi ünnepségeket, a császár látogatása alkalmával sorra kerülő beszédeket.

Az amfiteátrum mellett emelkedett a gladiátor-laktanya, ahol a népszerű küzdelmek bajvívóit képezték ki és gyakorlatoztatták. Kőkerítéssel határolt udvarát és a térség közepén álló tornyát ma föld fedi.

A nyugati kapu déli oldalán az amfiteátrumi játékok istennőjének, Nemesisnek állítottak szentélyt. A szentély feltárása során innen került elő az istennő szobrocskájának töredéke, valamint több feliratos oltárkő.

Vízvezeték - Aquaeductus
A jelenlegi Római Strandfürdő területén ma is működő gyógyvizű források táplálták a római kori Budapest egyik legnagyszerűbb ipari és technikai létesítményét a vízvezetéket. Ez szolgáltatta a folyóvizet nemcsak a polgárváros, de egyes időszakokban a legiotábor és a katonaváros lakói számára is.

A vízvezeték rendszer kiindulópontja egy, a nympháknak szentelt liget volt, ahol a felszínre törő források (eddig 14 forrást ismerünk) fölé cölöpökön álló kútházakat emeltek a 2. század elején. A forrásvizet terrakotta edényekben fogták fel és kivezető csatornákon keresztül medencékbe juttatták. A területről származó oltárkövek tanúskodnak a vizet fakasztó, gyógyító és oltalmazó istenségeknek bemutatott áldozatokról.

A forrásokból összegyűjtött vizet boltívekkel összekötött, pilléreken nyugvó föld feletti vízvezető rendszerbe nyomták, ahol a rendszer enyhe lejtése biztosította a folyamatos áramlást. A vízvezeték déli irányban a polgárváros északi kapuja mellett lépett a városba, s a városon belüli több mint 200 méteres szakasz után a déli városfalat átlépve vezetett tovább a katonaváros irányába.

A mintegy 5 km hosszú aquaeductus kb. 1-2 fokos lejtéssel szállította a vizet. A vízvétel a különböző szakaszokon a vízvezeték mellé épült elosztó és tárolótartályokból történhetett.

A vízvezeték működtetése szervezett hátteret igényelt, ezért a római uralom felbomlásával együtt, a 4. század végétől a vízvezeték rendszeres működése megszűnt.

Középkori forrásokban, oklevelekben még említik, metszeteken ábrázolják.

A pillérek maradványai az Aquncumi Múzeumtól északra lévő parkban láthatók, az aquaeductus helyreállított szakasza a Szentendrei út K-i felén Aquincum és Kaszásdűlő között tekinthető meg.

Keleti táborkapu - Porta praetoria
A legiotábornak a Dunára, vagyis az ellenség felé néző oldalán volt a tulajdonképpeni főkapuja. A via praetoria innen vezetett a táborközpontba, a principia épületéhez.

A porta praetoria ma ismert formájában a 3. század második felében épült. A háromnyílású kapuépítményt kétoldalt egy-egy emeletes, köralapozású, nyolcszögletű torony fogta közre. A boltozott átjárók közül a középső a kocsiforgalom, a két szélső a gyalogosok számára készült. Az északi átjáró boltívét a megmaradt faragott kövek alapján rekonstruálták s alakos zárókövét is visszaépítették. A kivezető kocsiút közepén mészkőlapokkal fedett szennyvízcsatorna vezetett a Duna felé. A porta praetoria felől lehetett megközelíteni a Dunán átvezető hidat, amely a legiotábor és a pesti oldalon levő Transaquincum nevű hídfőállás között teremtett összeköttetést.

A kapu maradványai a Kórház utca 7. sz. előtti romkertben tekinthetők meg.

Északi városfal és városkapu
A polgárváros legkésőbb a 2. század első felétől városfallal volt megerősítve. A 160 cm széles pártázott koronával ellátott városfalat kívül kettős vizesárok, belül az őrség körüljárását segítő földtöltés kísérte. Az árkokkal védett, a nyugati oldalon tornyokkal erősített, a négy égtáj felé kapukkal áttört fal nyomvonala a római kor négy évszázada alatt sokszor módosult.

Az északi kapunál lévő városfalrészlet és a városfalat kísérő vizesárok ill. a városfalat e ponton keresztező vízvezeték csatornája megtekinthető.

A kaputornyok erős alapjára épült a későközépkorban egy lőpormalom, melynek falai közt nyílt meg 1888-ban az aquincumi ásatások leleteiből összeállított helyszíni kiállítás. A kaputornyok maradványai jelenleg nem láthatók.

Déli táborkapu - Porta principalis dextra
A porta principalis dextra itt helyreállított formájában a 2. század második felében épült. Az emeletes, négyszögletes kaputornyok két, egyenként 3,5 m széles kapunyílást fognak közre. Az építményen többször végeztek kisebb javításokat, átépítéseket. A kapu használatának utolsó idejében a 4. század elején a keleti kapunyílást elfalazták, s csak a nyugati átjárón keresztül közlekedtek.

A kapun bevezető oszlopsorral szegélyezett út, a via principalis, a tábor észak-déli főútja, a tábor központi épületéhez, a principiához vezetett. Két oldaláról taberna-k (boltsor) nyíltak. A tabernasor mögött a legio 1. corhors-ának a laktanyái állottak, keleti oldalán pedig a táborparancsnok helyettesének, a senatori rangú tribunus laticlaviusnak a lakóháza.

A déli táborfal helyreállított szakasza és a déli táborkapu rekonstruált maradványai a Flórián téri aluljáró délnyugati kijáratánál kialakított romkertben tekinthetők meg.

A legiotábor fürdője - Thermae Maiores
Aquincum első régészeti feltárásán 1778-ban a legiótábor közfürdőjének egy terme került napvilágra. A kutatást vezető Schönvisner István eredményeit még a feltárás évében "De Ruderibus Caldariique Romani" címen közölte. A fürdőrészt rövidesen a feltárás után védőépületben mutatták be a nagyközönségnek.

Az aquincumi legio fürdőjét ma már csaknem teljes mértékben ismerjük. A tábor két főútjának kereszteződésében állott a monumentális, 120 x 140 m-es épület. Főbejáratai is e főutcákról nyíltak. Az épületet a 2. században emelték, majd többször átépítették. Latin elnevezését is egy Kr.u. 268-ból származó újjáépítési feliratról ismerjük.

Tornacsarnok (palaestra), hideg, langyos és forró vizű medencék, fürdőkádak, izzasztókamra és tágas, padlófűtéssel ellátott termek szolgálták a katonák felfrissülését. Itt bőséges lehetőségük nyílt a testgyakorlásra, és a tisztálkodásra.

A Thermae Maiores romjai az aluljáróból nyíló Fürdő Múzeumban tekinthetők meg.

Kaszárnya és szentély romjai
A legionariusok szálláshelyei jóval egyszerűbbek voltak, mint a centurioké. Az egyes centuriák (századok) egy-egy keskenyebb utca két oldalán lévő, egymással szembenéző önálló kaszárnyaépületet foglaltak el. Az utcára nyíló oszlopos verandáról 13-13, előtérből és hálókamrából álló szálláshely nyílt. Az előtérben a fegyvereket tartották, a kb. 16. m2 alapterületű hálókamrákban általában 8-8 fő aludt.

A Vöröskereszt utcában végzett feltárások során néhány háló - és fegyverkamra valamint az oszlopos veranda és út részletei kerültek elő. Az épületet a 2. században építették, többször renoválták, majd a 4. században alapvetően átalakították. A későrómai legiotábor megépülte után az egykori kaszárnyák fölé apszisos záródású csarnoképületet emeltek, amely minden bizonnyal középület - esetleg szentély - lehetett.

Az épület fölé a 13. században ferences templom és kolostor épült. Az itt talált római oszlopfő másolata hívja fel a járókelők figyelmét a romokra.

Hercules villa
A helytartóság természetesen nem csak a helytartói palota egyetlen reprezentatív épületéből állott, hanem ide sorolhatók mindazok a díszes paloták, fürdők, szentélyek és gazdag lakóházak, amelyek a Dunaág óbudai oldalán a helytartói palotával szemközt, az egykori katonaváros északkeleti és északi sávjában sorakoztak. A közigazgatási negyed épületei adtak otthont a tartomány igazgatására szolgáló hivataloknak és itt voltak a magas rangú tisztviselők lakóházai is, melyek egyike a Meggyfa utcában lévő ún. Hercules-villa.

Az épület központi magja a 2. század első felében épülhetett. A 3. század elején, amikor valószínűleg a hivatalos reprezentáció nagy része is átkerült a katonaváros "tiszti házaiba", az épületet kibővítették, padlófűtéssel látták el, a padlókat mozaikkal burkolták.

Három egymásba nyíló lakószobában a mozaikpadlók egy része beszakadt a szobák alatt húzódó fűtőcsatornába. A két délebbi helyiségben csak a helyi, pannoniai műhelyben készült geometrikus díszítésű keretmotívum részletei maradtak meg, a harmadikban viszont épen maradt a középmező - embléma - nagyobbik fele, mely Héraklész és Nesszosz kentaur párviadalát ábrázolja. Ez az embléma valószínűleg egy alexandriai mozaikműhely alkotása, és nem csak Aquincumban, de egész Pannoniában eddig az egyetlen import darab.

A tablinum padlója vidám, mámoros dionysosi thiasost jelenített meg, az épen maradt részleten Amor kínálja szőlőfürttel a felé tartó nősténytigrist.

A különálló fürdőépületet itt is mozaikkal ékesítették. Majdnem épen maradt meg az apodyteriumot burkoló mozaik, mely ökölvívó párt ábrázol, a győztes, izmait megfeszítve, diadalmas testtartással áll, míg kiütött ellenfele vérző fejjel már földre rogyott.

A falakat freskók díszítették. Néhány jellemző motívum rekonstrukciója a tablinum védőépületében került bemutatásra.

A romok fölé emelt múzeum 1967- óta látogatható.

Cella trichora
A 360 táján épült háromkaréjos ókeresztény sírkápolna (cella trichora), s a katonaváros korábbi többperiódusú (2-3. századi) épületmaradványai láthatók a Körte utca - Hunor utca- Raktár utca sarkán. Ezek az épületek a mai Hunor utcát megelőző római útra nyíltak. A mai Vörösvári út a tábor Ny-i kapuján (porta decumana) kivezető út továbbélése, ezzel párhuzamos a tábor ÉNy-i sarkából kiinduló út - a mai Hunor utca.

Táborvárosi Múzeum
A katonaváros déli felében a Táborvárosi Múzeum területén feltárt épületrészletek kerültek bemutatásra.

A 2 század elején épült és a 2-3. század folyamán többszörösen megújított épülettömb keleti fele klasszikus mintát követ, a nyugati rész valószínűleg egy fogadó - deversorium - lehetett.

A kismúzeum technikai okokból átmenetileg nem látogatható.

Az épületből előkerült és restaurált vadászjelenetet ábrázoló falfestmény a Budavári palota állandó kiállításán látható.

Helytartói palota
A katonaváros fejlődéséhez nagymértékben hozzájárult, hogy 106-tól, a tartomány kettéosztásától kezdve Aquincum az újonnan létesített Pannonia Inferior fővárosa, a helytartó, a legatus Augusti székhelye volt. Megépült a mai Hajógyári szigeten a helytartói palota, mely a canabae északkeleti csücskében, a barbaricummal közvetlenül szemben, már elhelyezésével is Róma hatalmát és monumentalitását hivatott demonstrálni. A helytartó falfestményekkel és mozaikpadlókkal díszített palotáját a mai Hajógyári szigeten tárták fel, majd a visszatemetett romok fölött egészen a 90-es évek kezdetéig a hajógyár működött.

A fallal övezett palota magába foglalta a császári legatus (helytartó) lakhelyét, a reprezentációs termeket, a gazdasági helyiségeket és a raktárakat. A palota a canabae keleti szélén, a Kis-Duna túlsó partján emelkedik, s valószínűleg híd kötötte össze a szárazfölddel, a mai Óbudával. A feltárások során három fő építési periódust figyeltek meg. A legkorábbi épületek a 2. század elejéről származnak, amikor a későbbi császár, Hadrianus volt Alsó Pannonia első helytartója. A legnagyobb építkezések a 2. század végén és a 3. században folytak. A 3. század utolsó harmadában, a Duna vízállásának megemelkedése miatt, a palotát kénytelenek voltak elhagyni.

A keleti szárnyon helyezkedtek el a reprezentációs helyiségek, középen a fogadóteremmel, melynek két oldalán szimmetrikus elrendezésben követték egymást a padlófűtéssel ellátott helyiségek. Ezen az oldalon állt a 75 m. széles, porticusos palota főhomlokzata, amelynek első emeletén egy oszlopos folyosó futott. E homlokzat saroktornyai a belső kikötőre néztek. A palota északi traktusában voltak a lakószobák és egy fürdőlétesítmény víztoronnyal. A déli traktusban voltak a kiszolgáló helyiségek és a raktárak.  A belső udvar közepén volt a császárkultusz szentélye. Innen került napvilágra az a töredékes császárszobor, mely ma az Aquincumi Múzeum állandó kiállításán látható, valamint az udvar déli oldalán elhelyezkedő másik szentélyből a helytartók által állított oltárkövek. A helytartói palota pompáját nem csupán a nagyvonalú építészeti koncepciója mutatja, hanem a belső kiképzés luxusa is. Nem csak a fogadótermek voltak díszes mozaikpadozattal díszítve, hanem a helytartói lakosztály illemhelye is. A változatos falfestményekkel díszített falak belmagasságát az ásatási megfigyelések alapján 3,5 - 4 méterre rekonstruálták. A belső udvar építészeti képéhez tartozott egy vízköpő delfinnel ellátott kút és egy márvány kratér is. A kút rekonstruált, működő másolata az Aquincumi rommezőn, a kratér kiegészített másolata valamint a helytartói palota helyiségeiből kiemelt mozaikok az Aquincumi Múzeum kiállításán láthatók.

Katonavárosi amfiteátrum
A katonavárosi amfiteátrum elliptikus formát mutat és egy természetes, már a római korban meglévő mélyedés felhasználásával alakult ki. A legújabb ásatások eredményei alapján ezt a természetes mélyedést a legio már az 1. századtól katonai gyakorlótérnek használhatta.

Az Aquincumi Múzeum kőtárában lévő építési felirat szerint Antoninus Pius császár uralkodása alatt, Kr.u. 145 táján építette át kőbe a legio II Adiutrix műszaki alakulata.

A lelátó külső falainak hossztengelye 131,8 m, kereszttengelye 108,4 m. Az ÉK - DNy irányú hossztengely vonalában fekszik a két főkapu. A rövidebb tengely két végpontjában egy-egy állatketrec - carcer - foglal helyet. Nemesis istennő szentélyében feliratos oltárkövek álltak.

Mint a többi dunavidéki körszínház, a katonavárosi is a földamfiteátrumok csoportjába tartozik. A nézőtér az arena körül emelt földtömegen helyezkedett el. Mindössze a huszonnégy U alakú falrész és a "podiumfal" épült kőből. A 10-13 ezer néző befogadására alkalmas amfiteátrum nézőterét boltozott lépcsősoron lehetett megközelíteni.

Transaquincum
Másik u.n. ellenerőd Transaquincum, amely a legiotáborral és a helytartói palotával szemközti pesti Dunaparton állott. A 76 x 78 m alapterületű erődtől híd vezetett a budai oldal felé. A ma már nem látható építmény a Dagály utcai sportpályák területére esik.

Contra Aquincum
Contra Aquincum erődje, amelyet a mai Erzsébet híd pesti hídfőjénél tártak fel, az átkelőhely biztosítására létesült. A 86 x 84 m alapterületű patkóalakú tornyokkal megerősített rombikus formájú erőd 294-ben épülhetett, de a helyén már a 2. században egy nagyobb kiterjedésű erődítmény állott. Északi falának egy szakasza és két tornya a helyszínen konzerválva megtekinthető.

Forrás: Aquincum Múzeum






Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!