[x]

LUSSONIUM - Dunakömlőd-Paks

Római emlékek

Római erőd
Lussonium erődje Aquincumtól számított 73. római mérföldnél található (102 km) Dunakömlődtől kissé délebbre fekvő löszdombon, a Bottyán sáncon. Az 1800-as évek végéig a Duna közvetlenül a domb lábánál folyt és így legalább 130 m leomlott belőle a római kor óta eltelt idő alatt, eltöntetve az erőd nagyobb részét. Maga a lelőhely régóta ismert, nevét azonban sokáig nem sikerült megállapítani. Még Marsigli is azt hitte, hogy Aquincumnak hívták. Mivel ez a hely fontos folyami átkelő (Imsósi rév) volt, a magyar történelem során istöbb ízben szerepet kapott, amikor csapatok, seregek vonultak itt át. A legnevezetesebb események, melyek a római erőddel is kapcsolatban vannak 1705-1706-ban játszódtak le, mikor a Rákóczi szabadságharc idején Vak Bottyán generális csapatai itt keltek át a Dunán és egy palánkerősséget emeltek az egykori római erőd romjain. A hídfő és az erősség birtoklásáért elkeseredett harcok folytak a császári erőkkel, melyek során többször is gazdát cserélt, míg aztán a császáriaknak a második évben véglegesen sikerült kiszorítaniok innen a kurocokat. A török időkben elnéptelenedett faluba Mária terézia svábokat telepített. A régészet jó néhány térképet és leletet köszönhet ennek az akciónak. A castellum mindeddig legpontosabb ábrázolása is ebből az időből, 1778-ból származik, ahol megmaradt része szabályos négyszögként látható. Azerőd megmaradt része 215x70 m nagyságú. Figyelemre méltó a megmaradt sarkon a kiugró torony, amelyek csak későrómai legyező alakú tornyok lehetnek. A mindeddig legszebb lelet, amely a Nemzeti Múzeumban látható Iuppiter Dolichenus gazdagon díszített bronztáblája, ugyancsak ebben az időben került elő. Fényes Eleknek az 1800-as évek közepéről származó műve szerint igen sok érem, feliratos kő és más lelet került innen elő. 1893-ban Wosinsky Mór gyűjtött nagyszámú régiséget a falu területéről, de ásatások hiányában a hetvenes évek elejéig nem sikerült bizonyítani, hogy a római erőd valóban a Bottyán-sáncon volt.

 






Min. felbontás: 1024 x 768 | Design: Civertan Bt.
MAGYAR LIMES SZÖVETSÉG | LIMES TÖRTÉNET
TÉRKÉP | LEXIKON | KÉPTÁR | TELEPÜLÉSEK:  [1]  [2]
PANNONIA BELSŐ TELEPÜLÉSEI | MÚZEUMOK | EGYESÜLETEK
PROGRAMOK | HÍREK, AKTUALÍTÁSOK | ÍRJON NEKÜNK!