A RÓMAI BIRODALOM

Róma alapításakor (I. e. 753) Itáliát és a hét dombot is számos népesség (pl. etruszkok, latinok, szabinok, görögök) lakták, s ezek a népek egymástól jelentősen eltérő kultúrákat és civilizációs szinteket képviseltek.

A latinok kezdetben Alba Longán telepedtek meg, majd a Palatinus dombot népesítették be, idővel létrehozták a királyságot is. Az etruszkok azonban kiterjesztették rájuk a fennhatóságukat, ezért Róma hét királyából az utolsó három etruszk származású volt. Ebben az időszakban fejlődött Róma igazi városállammá, az etruszkoktól számos ismeretet és szokást sajátított el (politikai intézmények, vallás, írás, építészet). i.e. 510-ben lerázták az etruszk uralmat, arisztokratikus köztársaságot hoztak létre, mely a patríciusok és plebejusok harcában szilárdult meg. A kezdetben védekező, azt követően pedig hódító hadjáratok során az i. e. III. sz. közepére egész Itália uraivá váltak. A pun háborúk és a keleti hadjáratok révén a városállam Imperium Romanummá nőtte ki magát, ám ennek a sikernek ára is volt, mert a köztársaság válságba jutott. Hosszú elhúzódó polgárháborús időszakot követően a monarchikus államforma bizonyult megoldásnak: Julius Caesar átmeneti uralma után a principátus, ezzel együtt a császárság évszázadokig tartó időszaka vette kezdetét. Augustussal beköszöntött a római aranykor, ami a hódítások folytatásában, a gazdasági virágzásban és a romanizálódásban öltött testet.

A népvándorlás azonban ennek a stabil és virágzó időszaknak is véget vetett, ennek következtében átalakult a politikai struktúra, melynek eredményeképpen a principátust felváltotta a dominatus, majd 395-ben a birodalom véglegesen kettévált. A Nyugat-római Birodalom nem tudta átvészelni a külső támadásokat és az ezzel járó belső bomlást, így 476-ban véglegesen megszűnt, területén barbár államalakulatok jöttek létre. A Kelet-római Birodalom még hosszú évszázadokon keresztül őrizte és képviselte a római civilizációt.