ÚTÉPÍTÉS

A provinciában állomásozó csapattestek a közvetlen katonai feladatok ellátása mellett a szükséges építkezések elvégzéséért is feleltek. Minden alakulat maga építette ki táborát, és vett részt a felújítási, átépítési munkákban. Ezen felül a legiók különítményekkel (vexillatio) a tartomány polgári építkezéseibe is részt vettek. Egyes alakulatok építőtevékenységére a bélyeges téglákból következtethetünk, innen ismert például, hogy a limes mentén a cohors VII Breucorum számos erődben dolgozott. A tartományon belüli útépítéseket is a hadsereg végezte. Kiépítésükre, kikövezésükre, a mérföldkövek felállítására, hidak és útállomások létesítésére fokozatosan került sor. A limesutat a 2. században kezdték kővel burkolni. A kitűzést a római hadmérnkök (gromatici) végezték, általában arra törekedve, hogy minél több egyenes szakaszból épüljön fel az útvonal. Az 5-10 m széles utak többrétegű, útvágatba épített alapozáson futottak, de sok helyütt még a 4. században is csak egyszerű földutak voltak. Főleg az olyan stratégiailag fontos utak fejlesztésére fordítottak energiát, mint a Borostyánkő-út, a limesút, a tartományon keresztülvezető diagonális utak. Bazaltlapos burkolat csak a városok és erődök belsejében létesült.

Minden legio rendelkezett saját mérnökkel, amelyek szak irány szerint specializálódva látták el feladatukat: A mensor földméréssel, útépítéssel foglalkozó szakember volt, míg a librator a vízvezetékekért, vízellátásért volt felelős. A provinciális feliratokról ismert a mérnökök általános elnevezése, a discens is. A mérnökök nem csak a tervezést végezték, hanem egyben a kivitelezést végző építő csapattest irányítói is voltak. A római építészeti szakirodalom bőséges háttéranyaggal szolgál a korabeli mérnöki és építészeti tevékenység régészeti azonosításához: Vitruvius a Kr. e. 1. században általában írt az építészetről, míg Sextus Iulius Frontinus Róma város vízellátásáról értekezett. Vitruvius alapján lehet azonosítani a régészeti feltárások során előkerült mérnöki műszereket is: a körzőt, vonalzót, szögmérőt (regula), függőónt, vízszintmérőt, a kitűzéshez használt gromát. Aquincumból egy mérnöki műszerasztal bronzveretei kerültek elő, amely alapján az egész műszerasztal rekonstruálható: függőón, szögmérőként használható derékszögű vonalzó (libella) tartozott hozzá, melyen a borostyán levél formájú áttört díszítés (hedera) sinus - és cosinus- görbék sablonjául szolgált. Forrás: 19.

Nemzetközi Limeskongresszus, kiállítás-vezető